Rólam
"Semmit sem lehet megtanítani egy embernek. csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül" (Galileo Galilei)
Coach, Teamcoach, Tréner, Facilitátor, Coach képző, Mentor Coach,
Agilis szervezetfejlesztő, Scrum Master
ICF nemzetközi akkreditációval (MCC - Master Certified Coach)
25 éves vezetői, pedagógiai és coaching múltamat bölcsész, külgazdasági és coaching (2500+ óra) tanulmányok előzték meg. Tevékenységeim mindegyikére jellemző, hogy szenvedéllyel, elkötelezettséggel, fókuszált figyelemmel vagyok jelen, legyen az coaching, tanácsadás, oktatás, futás, zenélés, vagy együttlét a családommal. Így gyakran van szerencsém megtapasztalni flow élményt munkán belül is.
ICF (Nemzetközi Coach Szövetség) MCC minősített coachként (MCC - Master Certified Coach) fontos számomra, hogy olyan, fejlődést elősegítő támogatást nyújtsak ügyfeleimnek ( magyar, angol, illetve holland nyelveken), tanítványaimnak, ami révén ők felfedezhetik saját –addig esetleg rejtett – képességeiket, szárnyra kaphatnak, s ez által tudatosabban, hatékonyabban érik el kitűzött céljaikat. Szintén kiemelten fontos számomra önmagam folyamatos továbbképzése (LLL, life long learning), valamint a tanítás, de szívesebben fogalmazok úgy, hogy a tudás átadása. Vice versa is szárnyakat ad, ha látom, hogy sikeresen adok át olyan tudást, ami ezáltal mások hasznára is válik.
Jelenleg többek között a Coach Akadémia oktatói csapatában teszem ezt nagy örömmel.
Hiszek a partneri együttműködésben, a kölcsönös bizalomban, a kapcsolódás erejében. Munkámat az ICF etikai normáit és kompetenciáit szem előtt tartva végzem, legyek bármely szerepemben. (www.coachfederation.hu)
Ugyanígy kiemelten fontos számomra önmagam folyamatos továbbképzése, így haladok saját, véget nem érő önismereti és szakmai utamon.
Legkedvesebb szakmai területeim az asszertív kommunikáció és a konfliktuskezelés, ugyanis hiszem azt is, hogy kommunikációnk minősége meghatározza életünk minőségét.
Mindemellett fontosnak értékként tekintek a társadalmi felelősségvállalásra: olyan egyéni, vagy csoportos –civil- ügyfeleket is támogatok, akiknek nem állna módjukban egy coaching folyamatot finanszírozni: 4 évig vezettem elnökségi tagként, mint Jószolgálati Igazgató a Nemzetközi Coach Szövetség (ICF) CSR Csapatát, és jelenleg is folyamatosan részt veszek az ICF Jószolgálati programjában, mint coach, mentor coach, egy-egy folyamattal, illetve a PAF Alapítvány munkájában, szintén mint önkéntes szervezetfejlesztő.
Részletesebben, az önéletrajzomat itt olvashatja,
Interjú - avagy amikor engem kérdeznek.
Felmerülő kérdések esetén itt is tájékozódhat, avagy
Elérhető vagyok a
fejlodes@fejlodescoachinggal.hu e-mail címen, és a
+36 70 212 5112 telefonszámon.
van der Meer Gabriella MCC
Coach, Teamcoach, Tréner, Facilitátor, Coach képző
Agilis szervezetfejlesztő
24 év Interkulturális Vezetői, Pedagógiai, Coaching Tapasztalat
Nemzetközi Akkreditáció (MCC - Master Certified Coach)
+36 70 2125112
Friss a blogban
A változásokról már sokan sok helyen írtak. Letagadhatatlan, hogy az egyetlen állandó... :-)
De hogy kezeljük, mire figyeljünk?
Szükséges-e szakember, s ha igen, mikor kihez forduljunk?
Változásmenedzsment